2024. október 22. kedd, Előd nap van. Holnap Gyöngyi nap lesz.

Végleges a másodosztály mezőnye

A 2024-25-ös szezonban is három – egyaránt 14 csapatot tartalmazó - csoport fogja alkotni a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei másodosztály mezőnyét. A nevezések és a hiánypótlások lezárultát követően az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságának versenybizottsága a csapatok számának területi eloszlása és az utazási távolságok figyelembevételével elkészítette a 2024-2025-ös megyei másodosztály bajnokságba jogot szerző 42 csapatnak a három csoportba való beosztását. Az előző szezonhoz képest változás a mezőnyben, hogy a Gergelyiugornya, Baktalórántháza, Nyírvasvári trió a megyei első osztályban versenyzik tovább, míg a Szabolcsveresmart nem nevezett. Érkezett azonban a harmadosztály bajnokai közül a Bogát 2000 TC és a Nyírcsaholy míg a Kállósemjén visszanevezett ebbe az osztályba. A fennmaradó helyekre az Igazgatóság illetékes bizottságainak a Labdarúgás Versenyszabályzatában (LVSZ) leírt feltöltési szabályzatot figyelembe véve kellett eljárniuk. Ez alapján felkérés után került a másodosztályú mezőnyébe a Nagyhalász, és a Pap csapata.

 

Megye II. osztály, Pannónia Zrt. csoport (1. számú csoport) (14 csapat)

Apagy SE, Balkány SE, Biri SE, Encsencs SE, Filo SE, Geszteréd FC (Balkányi Ifjúsági SE), Herkules FC Nagykálló, Kállósemjén SE, Kálmánháza SE, Levelek SE; Rakamazi Spartacus SE, Szakoly SE, Tiszalök VSE, Tiszavasvári SE, 

Megye II. osztály, 2. számú csoport (14 csapat)

Ajak VSC, Fényeslitke SE, Gyulaháza KSE, Jéke FC, Ladányi TC, Nagyhalász SE, Nyíribrony SE, Pap SE, Pátrohai LSE, Tiszaszalka SE, Tuzsér SE, Újdombrád SE, Vajai SE, Záhonyi VSE,

Megye II. osztály, 3. számú csoport (14 csapat)

Bogát 2000 TC, Fehérgyarmat DFSZSE, Kisar SE, Kocsord SE, Milota SE, Nagydobosi LSE, Nyírcsaholy USE, Nyírlugos SE, Ópályi KSE, Őr KSE, Sonkád SE, Szatmárcseke KSE, Tisztaberek SE, Vámosoroszi KSE,

 

Valamennyi csoportban egyaránt augusztus 24-25-én rajtol a bajnokság. A bajnokságok sorsolásait július végén készíti el a Területi Igazgatóság Versenybizottsága.

 

- Sz-Sz-B megyei Sajtószolgálat -

További helyi hírek