
Ismét Erasmus+ részvételi projekt valósult meg Nyíregyházán, ezúttal székelyföldi, szardíniai és helyi fiatalok részvételével.
Alig ért véget az előző Erasmus+ részvételi projekt mobilitási eseménye, melyen Nyíregyháza öt testvérvárosával alakított a Mustárház és a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda egy a testvérvárosok ifjúsági együttműködését koordináló és segítő Testvérvárosi Ifjúsági Egyeztető Tanácsot, máris itt egy újabb induló projekt, melyben nyíregyházi, csíkszeredai és szardíniai fiatalok vállalkoznak arra, hogy a három országban a környezetvédelem területén érnek el változásokat. A 15 hónapos projekt első eseménye valósult meg szeptember 29. és október 01. között Nyíregyházán, melyen a felek lefektették a projekt céljait, egyeztették az eseményeket és a létrehozandó eszközöket, például közös négy nyelvű honlapot, környezetvédelmi jó gyakorlatok gyűjteményét, melyek akár adaptálhatóak is mások számára, vagy a minden településen megvalósuló 4-5 helyi környezetvédelmi akciót. A projekt végén a fiatalok közösen megfogalmaznak észrevételeket és javaslatokat nem csak a helyi, hanem az európai döntéshozóknak is. A következő esemény november 3-6. között a székelyföldi Csíkszeredában fog megvalósulni, melyet már nagyon várnak a résztvevők.
Décsi Dorottya, diákpolgármester