2025. szeptember 11. csütörtök, Teodóra nap van. Holnap Mária nap lesz.

XXII. Országos Víziközmű Szerelőverseny Nyíregyházán

Látványos gyakorlati versenyszámokkal indult szeptember 10-én, a 22. Országos Víziközmű Szerelőverseny a Nyíregyházi Múzeumfaluban. A két napos versenyen 25 csapat és 300 induló között a NYÍRSÉGVÍZ Zrt. kollégái is részt vesznek, akik tavaly csapatban és egyéniben is az első helyen végeztek.

 

A víziközmű ágazat legnagyobb éves eseményén elméleti és gyakorlati feladatok sorát kell megoldaniuk a szakembereknek, de a rendezvény egyúttal teret biztosít személyes tapasztalatcserére is az ország minden részéből érkező víziközmű szerelők között.

 

A rendezvény ünnepélyes megnyitóján V. Németh Zsolt, vízgazdálkodásért felelős államtitkár is részt vett, aki rádiónknak hangsúlyozta: - számos gyakorlati haszna van a versenynek, hiszen olyan elméleti, gyakorlati tudásról tesznek tanúbizonyságot az itt versenyzők, amelyet nap, mint nap használnak a karbantartások, a rekonstrukciók, illetve a hibaelhárítások során. Ugyanakkor a szakmai identitás megerősítése is nagyon fontos, hogy a víziközmű ágazat szakemberei is biztosak legyenek magukban, hogy fontosak a társadalom számára.

 

 

További helyi hírek